- rudolfbanyai
Tető nélkül maradt a nyári hőségben Pikóék hűsítő szigete
Éppen egy évvel ezelőtt elsőként adták át a Szigony utcai mikroparkot, amelynek az volt a célja, hogy árnyékot adjon a kánikula idején. Összesen hat mikroparkot telepítettek Pikóék a kerületbe 18 millióért, azaz 3 millióba kerülhetett a Szigony utcai tákolmány, ami ma már az eredeti funkcióját sem tudja betölteni, mert tető nélkül maradt.
Még 2022-ben eldőlt, hogy a részvételi költségvetés keretében hat mikroparkot alakít ki az önkormányzat.
„A terv célja, hogy kísérleti jelleggel olyan magaságyásokat telepítsen az önkormányzat, amelyek egyszerre szolgálnak ülőfelületként és nyújtanak árnyékot a közlekedőknek. A becsült költség néhány darab mikropark telepítését, továbbá ezek egyéves fenntartási költségét fedezi”
– írták a jozsefvaros.hu oldalon.
Úgy tűnik az egy évet sem bírta ki, néhány hete ugyanis tető nélkül maradt a Szigony utcai túlárazott mikropark – szúrta ki a Ténylegnyolc nevű Facebbok-oldal, amely ironikusan azt írta a bejegyzéséhez:
„Józsefvárosi árnyékoló… jól jön ez ilyen nagy melegben. Csak pár millióba került nekünk”
A hozzászólók közül többen úgy tudják már egy hónapja - éppen azóta, hogy beköszöntött a nagy meleg - így árválkodik a mikropark. Barbi azt írta már negyedik hete ilyen. Ákos szerint a ponyva annyira megsüllyedt, hogy csere helyett inkább leszedték. Sok értelme van a milliós mikroparknak – vonta le a következtetést a hozzászóló.
Commentaires