- vsomorjai
Sára Botond idejében felszerelték, Pikó alatt eltávolították a köztéri szemeteseket
Egy város köztisztaságának egyik fokmérője, hogy a vezetés hány szemetest biztosít a lakosságnak és azok mennyire érhetők el. Sára Botond egy éves polgármesteri pályafutása alatt száznegyven új kukát telepítettek Józsefvárosban. Pikó András polgármestersége alatt a dupláját, azaz csaknem háromszáz szemetest szereltek le a kerületben.
Örökérvényű mondás, hogy a köztisztaság terén mindig van mit javítani. Ennek volt híve Sára Botond is, aki egy éves polgármesteri pályafutása alatt száznegyven új, nagyméretű kukát helyeztek ki a forgalmas csomópontokra, továbbá a terheltebb kukákat sűrűbben is ürítették.
Nos, ezt a hagyományt Pikó András nem folytatta, aminek meg is van a látható eredménye: az itt élők panaszai szerint minden korábbinál szemetesebbek az utcák és a terek.
Nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen az elmúlt években Pikó András asszisztálása mellett mintegy 300 kukát szerelt le a fővárosi önkormányzat Józsefvárosban. Pedig annak idején nem ezt ígérték. Éppen az ellenkezőjét! A 2019-es Pikó-programban még ma is feketén-fehéren olvasható, hogy háromszáz új szemetest helyeznek ki.
A polgármester új programjában már erre vonatkozó ígéret sem szerepel; igaz, ha öt év alatt nem sikerült teljesíteni, tíz év alatt sem lesz meg.
A kérdés az, a kerületben élőknek megfelel-e a kialakult helyzet, élvezik-e, hogy szemétkupacokon kell átlépdelniük munkába menet, hogy egyre csak szaporodnak a szemét által idevonzott kártevők, vagy pedig visszatérnének végre a megoldások útjára.
Comments