- vsomorjai
Pikóék helyett Sára Botond rendezné a bérlakásban élők helyzetét
Miután Pikó András ezen a téren is kudarcot vallott, Sára Botond jobb körülményeket biztosítana a bérlakásban élőknek. A leromlott állapotú bérlakásokat felújítaná, az élhetetlenek helyett pedig modern bérházakat építene.
Bár négy és fél évvel ezelőtt a bérlakásban élők helyzetének javítása Józsefváros jelenlegi polgármesterének egyik leghangosabb ígérete volt, helyzetük sok szempontból csak rosszabb lett, amire a bérlakásban élőket képviselő Pikóból kiábrándult aktivista többször is felhívta a figyelmet.
A polgármester nagyszabású bérlakás-felújítási programja is csak lufi volt. Hosszú időn át dicsekedett azzal, hogy kétszáz bérlakást újított fel, ám az NKE fejlesztése kapcsán kiderült: nem tud az érintetteknek cserelakást biztosítani.
Erre hívja fel a figyelmet Sára Botond is, aki most komoly vállalásokat tesz a bérlakásban élők számára.
Jobb körülményeket fogunk biztosítani a bérlakásban élőknek
– mondja a Fidesz polgármester-jelöltje a Facebookra feltöltött videójában.
A politikus szerint Pikó becsapta az embereket, hiszen mintegy ezer bérlakás felújítását ígérte meg, ám ez nem valósult meg.
Sok józsefvárosi lakik szinte élhetetlen körülmények között, amin változtatni kell
– hangsúlyozza Sára Botond.
A polgármester-jelölt támogatni fogja, hogy ezek az emberek jobb körülmények közé kerüljenek, akár a bérlakások felújításával, vagy ahol ez nem lehetséges, ott jobb helyre költözéssel. Szerinte éppen ezért új bérlakásokra is szükség van, így modern bérházak építésével fejlesztik majd az ingatlanállományt.
Azoknak a bérlőknek pedig, akik évtizedek óta bérlakásban élnek, biztosítani fogja, hogy ha szeretnék, megvásárolhassák lakásaikat.
Erre 2019-ig volt is lehetőség; sokan éltek vele, hiszen rengeteget költöttek rá ás sajátjuknak tekintették az otthonokat.
Pikó András hatalomra kerülésével ez a lehetőség azonban megszűnt.
Sára Botond azt ígéri, ismét megnyílik a lehetőség a bérlők előtt, hogy tulajdonosokká válhassanak.
Kommentare