- vsomorjai
Pikó András még véletlenül sem "civil" vagy "független"
Pikó András szeret a civil szerepében tetszelegni, és úgy nyilatkozni, mintha ő független politikus lenne.
Teszi mindezt annak ellenére, hogy a Momentum polgármesterjelöltje és a párt frakciójában ül a fővárosi közgyűlésben, Gyurcsány Ferenc többször igazította el irodájában, és természetesen a DK politikai támogatását is maga mögött tudja.
Emellett annak az erőszakos szélsőbaloldali Szikra Mozgalomnak az aktivistái segítik őt, amelynek néhány tagját be is akarja ültetni a képviselő-testületbe.
Pikó becsapta a józsefvárosiakat, amikor úgy kommunikált, mintha ő független lenne. Ez nem igaz; ő baloldali politikus, akit a baloldali pártok támogatnak, ő a DK, a Momentum és a Párbeszéd jelöltje.
A polgármester még a baloldali Klubrádió munkatársaként sem takargatta pártpolitikai hovatartozását.
A „független szerepet” csak a 2019-es kampányban találták ki, de az nagyon nem áll jól neki; sok mindent el lehetne mondani a józsefvárosi polgármesterről, de azt, hogy független, hát, azt nem.
Comments