- rudolfbanyai
Néhány momentumos próbálta elállni a Pázmány Campushoz érkező munkagépek útját, de hamar feladták
Még mindig látnak politikai hasznot a józsefvárosi baloldali politikusok az épülő Pázmány Campusban, ezért továbbra is próbálják a közvéleményt a beruházás ellen hergelni, amellyel gyakorlatilag fél Palotanegyed megújulna. A hétfő reggeli munkakezdésre mintegy 12 fős tiltakozó „tömeg” gyűlt össze – többnyire politikusok – de a rendőrség kiérkezésekor feladták a pozícióikat.
A reggeli órákban a – júniusban az EP-ből is kiszavazott, és a teljes megsemmisülés útjára lépett – Momentum önkormányzati képviselői és országos politikusai (Bedő Dávid, Tompos Márton, Gelencsér Ferenc), valamint Erőss Gábor és néhány civil próbálta útját állni a Pollack Mihály térre érkező autóknak.
Az egyik jármű lépésben hajtott a bejárat felé, amikor elé álltak a tiltakozók. A kocsi araszolva hajtott tovább a munkaterület felé, mire a politikusok vad kiabálásba kezdtek, hogy a sofőr meg akarja őket ölni, meg hogy ez egy gyilkossági kísérlet, holott szó sem volt semmi ilyesmiről, a sofőr csak a feladatát kívánta elvégezni.
A tiltakozó tömeg
A balhézó politikusok mellett az egyik civil felugrott a jármű elejére és nem volt hajlandó lejönni onnan mindaddig, amíg a rendőrök ki nem érkeztek. A hatóság emberei hamar véget vetettek a purparlénak és a momentumosok feladták a pozícióikat. A maguk részéről elérték, amit akartak, bekerültek a hírekbe.
A Pázmány Campus építése régóta szúrja a baloldal szemét, holott a beruházással nemcsak az egyetem lenne gazdagabb néhány épülettel, hanem szebbé, zöldebbé válna a környék, megújulnának a szomszédos lakóépületek és közterek is. Pikó Andrásék készítettek egy felmérést a projekttel kapcsolatban, amiből az jött ki, hogy a többség örül a Pázmány Campusnak.
Comentarios