- rudolfbanyai
Kétmilliós kerékpárt lopott, 10 ezer forintért adta el
A VIII. Kerületi Ügyészség börtönbüntetést indítványoz a tolvaj és az orgazda ellen is, akik nem először kerültek összetűzésbe a törvénnyel.
Az ominózus egyedi elektromos kerékpár az utcán volt lelakatolva tavaly március 18-án, amikor kiszúrta magának egy 27 éves férfi. Éjjel levágta róla a lakatot, és ellopta, majd a 2 millió forint értékű biciklit eladta egy ismerősének 10 ezer forintért.
Az esetet a térfigyelő kamerák is rögzítették.
A rendőrség mindkettejüket elfogta, a kerékpárt pedig visszaadta a tulajdonosának.
A tolvajjal szemben nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, míg a vevővel szemben - az orgazdai magatartása miatt - pénzmosás bűntette miatt emelt vádat, és mindkettejükkel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza – közölte az ügyészség, amely azt is indítványozza, hogy a bíróság rendelje el a tolvaj egy korábbi, felfüggesztett büntetésének végrehajtását, valamint állapítsa meg, hogy a vevő - előéletére figyelemmel - nem bocsátható feltételes szabadságra.
Comments