- rudolfbanyai
Kiszivárgott egy felvétel mely szerint Jámbor fegyverrel venné át a hatalmat
Ifjú kommunisták egy csoportja, a Fáklya nevű szervezet tagjai egy hangfelvételen arról beszélgettek, hogy céljuk az alkotmányos rend megdöntése. Elhangzik, hogy Jámbor András korábban felvetette: ha elvesztik a választást, akkor fegyverrel veszik át a hatalmat.
Egy több részletből álló hanganyag jutott el a Szent Korona Rádióhoz, amely alapján a médium kísérletet tett a hazai antifa-kommunista szervezetek felgöngyölítésére. A felvétel a Fáklya egyik zártkörű rendezvényén készült.
– Mindig is államrendellenesek leszünk. – Ez jogilag az államrend megdöntése is lehet? – Hát igen, arra irányul.
Aztán arról is elmélkednek, hogy azért nem folyamodnának erőszakhoz, mert az sok munkát igényel, ugyanakkor leszögezik, hogy nem pacifisták. Az elképzelésük az, hogy a munkásosztályt állítják maguk mögé, amellyel meglenne az erőfölényük.
A rendezvények szóba került Jámbor András is.
„Egyszer ő mondta részegen, ha elvesztik a választást, akkor fegyverrel átveszik a hatalmat”
– mondta az egyik résztvevő, hozzátéve, azóta azzal viccelnek, hogy maoista népháború indul a Mátrában Jámbor Andrással.
Józsefváros és Ferencváros országgyűlési képviselőjéről a fáklyások úgy tudják, hogy titokban maoista. (Ez a marxista-leninista eszmeágazat kínai hajtása, és Mao Ce-tung kommunista diktátor volt a megalkotója.) Azzal vicceltek, hogy a marxizmus-leninizmus, és maoizmus után jön majd a Jámbor András eszme.
A szélsőbaloldali országgyűlési képviselőt mindemellett nem tartják valami sokra. Mint mondták: ő maga a megtestesítője az opportunista – azaz a pillanatnyi előnyért a fontosabb célokat eláruló önző s elvtelen személy – munkásvezetőnek, azzal, hogy kompromisszumokat köt és csak pár dologra fókuszál.
A fáklyások úgy tudják – bár sokmindenben egyetértenek – a Jámbor vezette Szikra Mozgalom csak olyan dolgokkal foglalkozik, amit a többség támogat. – Azért nem beszélnek Palesztináról, meg a transzjogokról, mert az nem olyan egyértelműen támogatott és ezért inkább csak nem beszélnek róla – mondják a felvételen.
A Fáklya mozgalom a baloldali városvezetés támogatását is élvezi. Emlékezetes, a Forradalmi Kommunista Internacionalé megalakulását közvetítő rendezvényük egy önkormányzati intézményben tarthatták meg, annak ellenére, hogy nem titkoltan szélsőséges csapatról van szó. Incidens is lett belőle, verekedés tört ki a helyszínen. Jámbor András akkor rögtön a védelmébe vette őket.
Comments