- vsomorjai
Karácsony Gergely a tizedére csökkentette az útfelújítások költségét
Szentkirályi Alexandra az iskolai tanévkezdés első napján, szeptember 2-án, hétfő reggel nem sokkal 8 óra előtt rövid sajtótájékoztatót tartott Budapesten, az I. kerületi Attila út 20. szám alatt - számolt be róla a Metropol.
A tanév első napján - úgy látszik - Karácsony Gergelynél nem ért véget a nyári vakáció, sok helyen ugyanis nem sikerült befejeznie a munkát; itt, az Attila úton sem. A munkavégzésekre, különféle útfelújításokra 2022-ben Karácsony Gergelyék több mint 3 milliárd forintot fordítottak, ezt tavalyra 281 millióra csökkentették. A városvezetésnek, a haveroknak ugyanakkor idén nyáron 200 millió forintban határozta meg a jutalom összegét. Így Karácsony már be tudott gyűjteni egy elégtelent az tanévkezdés elején
– mondta Szentkirályi Alexandra.
A pénz megspórolása jól látszott hétfő reggel is Budapest közlekedésében. Nem elég, hogy több helyen nem fejezték még be a különféle útfelújítási munkálatokat, a korábban kialakított biciklisávok is sok helyen leszűkítették az autósok számára a teret, ami most mutatkozott meg igazán.
Az Üllői úton például hatalmas dugó alakult ki a körút felé, míg a zöld karókkal elzárt biciklisávon öt perc alatt mindössze két kerékpárossal találkoztak a Metropol munkatársai.
Ugyanakkor nem volt jobb a helyzet Budán sem, többek között a Tétényi úton, ahol rendkívül lassan araszoltak a kocsik a dugóban.
A további részletekről IDE KATTINTVA a Metropol honlapján olvashatnak.
Σχόλια