- vsomorjai
Hiába van dupla pénze a kerületnek, megállt a fejlődés
Nem csupán a nagyobb fejlesztések maradtak el az elmúlt öt évben, Pikóék a kisebb vállalásaikat sem teljesítették. Pedig közel kétszer annyiból gazdálkodhatnak, mint elődeik.
Társasházi-felújítási pályázat, az Orczy tér és a Népszínház utca felújítása, józsefvárosi strand – mind-mind olyan tervek voltak, amelyek lenullázódtak Pikóék érkezésével: a baloldali vezetés még a kisebb volumenű fejlesztési ígéreteit sem tudta teljesíteni.
2019-es programjukban a teljes kerület akadálymentesítését vállalták, ám ebből sem lett semmi.
Ahogyan nem hoztak létre szülőbarát játszóteret, vagy ingyenes játszóházat sem.
De elmaradt a Teleki téri piac és a Rákóczi téri csarnok fejlesztése is, amit szintén megígértek öt évvel ezelőtt, de említhetnénk akár a köztéri ingyenes wi-fi hálózat fejlesztését, amit a ciklus felénél meg is szüntettek.
Pénz persze lett volna mindenre, hiszen 2019-hez képest mára közel megduplázódott a kerület költségvetése, azt mégsem költötték el a lakosokra.
Helyette
pénzelték a tanácsadókat, ki kellett fizetni a Pikó mögött felsorakozott pártokat is, meg a baloldalhoz közel álló civilek is tartották a markukat: Iványi Gábornak például legutóbb 10 millió forint támogatást szavazott meg Pikó a józsefvárosiak pénzéből.
Ami fejlesztésként mégis megvalósult, az szinte egytől-egyig a korábbi városvezetés ideje alatt indult el: így a Déri Miksa utca, vagy a Blaha Lujza tér, amit rajtra készen örököltek meg a baloldali városvezetések, vagy a Práter utca, illetve a Horváth Mihály tér északi felének rendezése, amelyek csak a területen zajló magasépítési munkálatok miatt nem valósultak meg korábban.
A beruházások tehát elapadtak, Pikó korábbi szlogenje pedig, miszerint: ha ő nyer, több jut mindenre, a visszájára fordult.
Comments