- rudolfbanyai
Gyűlöletpolitikát folytat Pikó jelöltje a Századosnegyedben
A bíróság által másodfokon bűnösnek mondott Szarvas Koppány Bendegúz helyett új jelöltet indít Pikó a Századosnegyedben. Oláh József azonban ott folytatja, ahol elődje abbahagyta. Érdemi mondanivaló és program híján ellenfelére kiált kígyót-békát. Legutóbb Szarvas Koppánnyal kapták rajta, hogy jogsértő módon rongálja a fideszes jelölt plakátjait. Míg negyed fellendítéséért 25 pontos programot állító Weisz Gábor mindenki képviselője lenne, addig Oláh József gyűlöletpolitizálást folytat.
Úgy tűnik csak a zűrös alakokat gyűjti maga köré Pikó András. A Századosnegyed eddigi képviselője Szarvas Koppány Bendegúz már leszerepelt, a bíróság kétszer is kimondta bűnösségét hivatalos személy elleni erőszak ügyében. Ezt a felforgató politikát folytatná utódja is, Oláh József, aki érintett lehet a LÉLEK Házban lakók megfélemlítésében is. Emlékezetes: az önkormányzati szociális intézményben arra próbálták erőszakosan rábírni a kiszolgáltatott embereket, hogy szavazzanak Pikóra és csapatára.
Oláh József most azzal bukott le, hogy a Századosnegyedben hamis állításokat tartalmazó szövegeket ragasztott a fideszes jelölt plakátjaira, ezzel megsértve a választási törvényt. A Helyi Választási Bizottság vizsgálta az ügyet és elmarasztalta Oláh Józsefet, akit köteleztek, hogy szedje vissza a ragaszokat.
Weisz Gábor, a Századosnegyed fideszes képviselőjelöltje azt mondta: Pikó emberének nincs se víziója a negyeddel kapcsolatban, se programja. Csak azt az embereket megosztó gyűlöletpolitizálást folytatná, amit elődje Szarvas Koppány Bendegúz, aki szintén nem tett szinte semmit sem a Századosnegyedért.
Program híján pedig az ellenfél besározására koncentrálnak, és ennek érdekében jogsértő eszközöket is bevetnek. – Mi ezzel szemben egy 25 pontos programot dolgoztunk ki a körzetre vonatkozóan. Érdekes módon most a kampányhajrában elkezdtek toldozgatni-foltozgatni, amihez az ötleteket éppen a mi programunkból emelték ki. Tegnap este például egy zebrát festettek – mondta Weisz Gábor, hozzátéve, hogy ez azonban nem lesz elég.
A századosnegyediek azonban átlátnak a szitán, tudják, hogy ez csak kampányfogás, hiszen eddig nem történt semmi, éppen ezért nem is kérnek többet Oláh József és Pikó András gyűlöletpolitizálásából.
Nem a semmittevésük itt a fő probléma, hanem az, hogy ők maguk okozzák a zűrzavart, ők maguk a probléma – magyarázza Weisz Gábor, hozzátéve: ő a lakókkal köt szövetséget, és mindenki képviselője akar lenni, Oláh József viszont a zavarkeltésben, gyűlöletpolitizálásban és az különböző nézetek közti árokásásban érdekelt.
Comments