- vsomorjai
Egyre csak növekszik a rollerbalesetek száma Budapesten
Az utóbbi években ugrásszerűen nőtt az elektromos rollerek és használóinak a száma nagyon úgy tűnik, hogy a többség nem tudja ezeket a közlekedési eszközöket biztonsággal vezetni, helyette inkább a száguldás örömének hódolnak velük. Ezt erősíti az a tény is, hogy az idei évben közel hetven baleset volt, amelyben rolleresek voltak érintettek - írja a Metropol.
A balesetek közül autóval 52 alkalommal karambolozott úttesten rolleres, míg egyenes vonalon negyvenkétszer, útkereszteződésben pedig tizennyolcszor történt ilyen rolleres baleset.
A rendőrség közlése szerint rolleres kerékpárossal is több mint hét alkalommal ütközött; ezeknél a baleseteknél is történt sérülés.
A hatóságok szerint
a legtöbb baleset jellemzően abból adódnak, hogy a rolleres elveszíti uralmát az eszköze felett, és elesik.
A balesetben részes 67 rollert vezető személy közül 15 volt ittas. Ilyen jármű vezetője 57 esetben volt magyar állampolgár és negyvennyolcszor volt a baleset okozója – húzta alá a BRFK.
A további részletekről IDE KATTINTVA a Metropol honlapján olvashatnak.
Comentarios