Böjte atya: Meg kell tanuljunk átdöfött szívvel is szeretni, talpra állni és továbbmenni!

A békéért imádkozó ferences rendi szerzetes a közelmúltban tért haza kárpátaljai körútjáról, ahová ottani magyar pedagógusok hívták meg. A magyar konzulátusnak köszönhetően sokat látott és rengeteg információt szerzett útja során, ebbe avatta be a Pesti Srácok és a Ripost olvasóit. Reméljük Szarvas Koppány Bendegúz, aki szerint a magyarok lakta terület a háború által kevésbé érintett, talán talál magának új információkat Csaba testvér élménybeszámolója által, ahogy Pikó András polgármester is. Mindketten és velük együtt a józsefvárosi baloldali szövetségeseik ugyanis leszavazták a háborús menekült magyar és ukrán gyerekek magyarországi táboroztatására kért 5 millió forintot - olvasható a Hírnyolc hetilapban.

"A kicsik gyakran helyezik kedvenc játékaikat, plüssmackóikat édesapjuk sírjára"

–Sajnos minden városban ott vannak a katonatemetők, már messziről látszódnak a sírok mellett lévő zászlók és virágok, közelebbre menve pedig a zokogó özvegyek és árván maradt gyerekek. A kicsik gyakran kiviszik a kedvenc játékaikat, plüssmackókat és édesapjuk sírjára helyezik őket. Szívfájdító. A sírokon lévő képekkel szintén nagyon nehéz szembenézni, hiszen olyan fiatalemberek mosolyognak róluk, akik bajtársiasságból mentek, vagy gyakran kényszerítve vitték el katonának. Olyan arcú emberek, akikkel bármikor leülnék meginni egy kávét, de nem lehet, mert meghaltak. Maguk után hagyva a szerelmüket, az árváikat, akiknek erre megnyugtató szót nem lehet mondani. Senki nem tudja, hány ember halt meg eddig, de több százezer férfiról beszélnek. Mindannyian imádkozzunk az áldott békéért, ennél fontosabb semmi sincs!–hívta fel a figyelmet Böjte atya.

Hová lettek a hadiárvák?

–Az emberek állandó félelemben élnek és a magyarlakta települések lakossága óvatos: családok, barátok ritkábban találkoznak. Ugyan egyre nyíltabban merik kimondani, amit gondolnak, de még mindig a félelem az úr. Azt gondolná az ember, hogy miután Ukrajnából a belső menekültek sorra érkeznek Kárpátaljára –a "béke" szigetére–, ide hozzák a hadiárvákat. De, senki sem tudja megmondani, hogy ők hol vannak – mesélte Csaba testvér. Az atya mindent összevetve optimistán tekint a kárpátaljai magyarságára, amely az elmúlt századok viharaiban is fenn tudott maradni. Kárpátalja sem fog elveszni, és azok az ukránok és magyarok, akik kénytelenek voltak akár életüket, családjukat mentve elmenekülni, vagy gyermeküket Magyarországra juttatni, ha elül a vihar visszatérnek, mert ott van a haza".

"A háború a nagypolitika érdeke"

Arra a kérdésre, hogy maradtak e még férfiak otthon Kárpátalján, Csaba testvér így válaszolt:

–Nagyon sok férfit elvittek katonának, akiket nem, azok bujkálnak vagy már elmenekültek a kényszersorozás elől. Van olyan falu, amelyet körbevettek a katonák és 60 férfit összefogdostak. A mezőre is utánuk mentek, még az ágy alól is kirángatták őket. A falubeliek sokkos állapotba kerültek, mindenki sírt. Ez szőrnyű. Kárpátalján a háború nem a helyi kis közösségnek az érdeke, hanem a nagypolitikáé. A helyieknek a békéért hivatalosan nem szabad imádkozniuk, csak a győzelemért. Ez nagyon megrázó! A Föld egy mentőcsónak, fekete sárgolyó az égen, amelyen megkapaszkodott az élet. Nyolc milliárdan itt vagyunk rajta és úgy ugrálunk, mintha nem is tudom, milyen életbiztosításaink lennének. Azt gondolom sokkal alázatosabbnak, türelmesebbnek, nyugodtabbnak és bölcsebbnek kellene lennünk. A szolgáló szeretet útján kell menni, nem pedig a hatalom után kell koslatni. Nem az a fontos, ki tud a másiknak parancsolni és nem olyan kincseket kell gyűjteni, amit a rozsda szétrág, hanem a jó cselekedetek kincseit. Jézus Krisztus a világ minden problémájára megfelelő választ adott, csak ezt vegyük komolyan és éljük meg. Ne háborúzzunk–hangsúlyozta a ferences rendi szerzetes.