- vsomorjai
Baloldali belharcok: Pikó kivégezte egykori szövetségeseit
Akinek olyan barátai vannak, mint Pikó András, annak nincs szüksége ellenségre. A baloldali józsefvárosi polgármester előbb megzsarolta, majd ellehetetlenítette és gyalázza egykori baloldali szövetségeseit.
A 2019-es kampányban – még a nagy baloldali összefogás tagjaként – az MSZP helyi szervezete és aktivistái is Pikó András mellett kampányoltak, és közösen próbálták leváltani a jobboldali kerületvezetést.
Együtt ígértek meg mindent, amiből azóta nem teljesítettek szinte semmit.
A hatalom megszerzését követően azonban a győztes polgármester már nem tartotta fontosnak, hogy a szövetségeseivel együtt vezesse a várost.
A szocialisták képviselőitől és az alpolgármestertől is fokozatosan elvonták a feladatköröket, Pikó egzisztenciálisan megfenyegette őket, hogy csak úgy szavazhatnak, cselekedhetnek, ahogy azt ő mondja.
A baloldali polgármester végül új szövetségesekre talált a felvállaltan erőszakos, szélsőbaloldali Szikra mozgalom tagjaiban, és teljesen kiszorította a szocialistákat a város vezetéséből – olyannyira, hogy végül egyetlen képviselőjelölti helyet sem adott nekik.
Comments